edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"A bölcs alkot, de művét nem birtokolja, cselekszik, de nem ragaszkodik, beteljesült művét nem félti, s mert magának nem őrzi, el se veszíti."
(Lao Ce)
Felnőtt tábor és kiemelkedő barna öv vizsgák Révfülöpön 2012
Felnőtt tábor és kiemelkedő barna öv vizsgák Révfülöpön 2012
Felnőtt karatékáink és mestereink 2012. augusztus 6-11-ig, idén is részt vettek a Tűzmadár Sportegyesület által megrendezett felnőtt edzőtáboron, Révfülöpön. Voltak, akik fejlődni, edzeni mentek a táborba, de voltak akik barna öv vizsgát tettek a tábor végén. Ők kiemelten magas színvonalú teljesítményt nyújtotta. Köszönjük a kitartó munkátokat és példa értékű teljesítményeteket!

A tábor egyik érdekessége a révfülöpi kilátóhoz való futás, ami komoly kitartást követel meg. A többség augusztus 5-én érkezett a táborba, amit egy futással indítottunk, melyet további öt napon keresztül megismételtünk minden nap.

Az edzések színvonalát az egyesület vezetőedzője, Szőcs Attila 4. danos karate mester biztosította. Minden résztvevő sokat tanulhatott és fejlődhetett a hét folyamán. Az edzések egyik fő célja itt is a vizsgára való felkészülés és utolsó javítások elsajátítása volt.

Az edzéseket fáradalmait a strandon igyekeztünk kipihenni. Nagyszerű csapat jött össze. Minden nap jó hangulatban és kellemes fáradtsággal telt el.

A tábor végén következett a felnőtt karatékáink számára a végső megmérettetés, a barna öves vizsga. Nem mindennapi látvány volt az ahogyan bemutatták a felkészültségüket. Az eredmény sikeres és dícséretes vizsgák lettek.

A tábort végül egy fergeteges bulival zártuk.

Sikeres övvizsgát tettek:

Új 3. kyu, BARNA övesünk:
Wippelhauser Nikolett (dícsérettel)
Hegedűs Levente

Új 2. kyu, BARNA övesünk:
Kalocsai Abigél

Új 1. kyu, BARNA övesünk:
Wenczel Adrienn (dícsérettel)
Kámán Szabina (dícsérettel)
Izsó Nóra

Gratulálunk Nektek! Köszönjük a kitartó munkátokat, amivel példát mutattok mindazon ifjabb karatékáknak, akik a ti utatokat követik.

Továbbá köszönjük a Tűzmadár SE-nek a lehetőséget, hogy ismét ilyen techikailag magas színvonalú és jó hangulatú táborban vehettünk részt.
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024