edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Egy hétvége három verseny - 2017
Egy hétvége három verseny - 2017
Míg Lilivel az EB-n, Bulgáriában voltunk, versenyző csapatunk színes öves tagjai február 18-án a Wadokai Magyar Bajnokság 1. fordulóján, míg fehér öveseink másnap a Wadokai Fehér Öves Bajnokság 1. fordulóján tették meg elő lépéseiket, illetve szereztek újabb tapasztalatokat. U14-es lány csapatunk elhozta az egyesület első csapat kata kupáját is, mely be is került a többi relikvia közé.
 
Fehér öveseknek és 12 év alatti színes öveseinknek a hétvégi stílus bajnokság első fordulója felmérő és gyakorló verseny volt a 12 év feletti színes öveseknek pedig a háromfordulós stílus MB első kvalifikációs állomásán gyűjtötték a helyezésekkel járó pontokat.  1. hely 10, 2. hely 6, 3. hely 3, 4. hely 1 pont. Amelynek összesítése alapján kerülhetnek be a versenyzők a Wadokai (Stílus) Magyar Válogatott csapatba, illetve dőlnek el a stílus Magyar Bajnoki címek. Múlt évben Svájcban volt a stílus EB, az idei pedig Franciaországban kerül megrendezésre.

Sokaknak ezen első forduló még csak az első verseny volt a szezonban, nem feltétlenül a várt eredmények születtek, voltak akiknek már megvolt az első felmérés, és jobb formában tudtak tatamira állni. Az első állomáson már pontokat gyűjtöttünk, a következő két fordulón pedig lehet szépíteni.

Ezen versenyen U14-es lány csapatunk (képen balról Barta Kincső, Konyári Bodza, Bonnyai Lilla) meg is szerezte egyesületünk első csapat kata kupáját, amelyet ki is állítottunk edzőterműnk relikviái között.

Mint említettük Lilivel ez időben Bulgáriában versenyeztünk. Erről beszámoló itt >>

Eredmények a színes öves versenyen:

1. hely - arany érem
  • Konyári Bodza - kumite (10p)
  • Kohlhoffer Katalin - junior kumite
  • Udvari Zsófia - kadet kumite (10p)
  • Lány csapat: kata (Konyári Bodza, Bonnyai Lilla, Barta Kincső)
2. hely - ezüst érem
  • Berthoty Balázs (6p)
  • Egerszegi Levente - kata
  • McMenemy Félix - kata
  • Konyári Boróka - kumite
  • Udvari Zsófia - junior kumite
  • Fiú csapat kata (Szentkereszty, Rónai, Berthóthy)

3. hely - bronz érem
  • Bonnyai Lilla - kumite (3p)
  • Keresztúri Laci - kata
  • Rónai Krisftóf - kumite
  • Kohlhoffer Katalin - kadet kata és kumite (3p)
  • Konyári Bertalan - veterán kumite
  • Szentkereszty Kristóf - kumite (3p)
4. hely
  • Barta Kincső - kumite (1p)
  • Bonnyai Lilla- kata (1p)
  • McMenemy Félix - kumite
  • Széles Gergő - kumite (1p)
  • Jakó Attila - kata (1p)

Eredmények a fehér öves versenyen:

1. hely - arany érem
  • Barabás Olga Veronika (kihon)
  • Nánai -Szűcs Peti (kata)
  • Salgó-Nemes Barnabás (kata)
2. hely - ezüst érem
  • Farkas Zalán (kata)
  • Nánai -Szűcs Peti (kumite)
  • Salgó-Nemes Barnabás (kumite)

3. hely - bronz érem
  • Barabás Olga Veronika (sz.kumite)
  • Bicskei Ricsi (kata és sz.kumite)
  • Farkas Zalán (sz.kumite)
  • Nánai-Szűcs Gábor (kata és sz.kumite)
  • Tihanyi János (kata és sz.kumite)
  • Keresztfalvi Réka (kata és sz.kumite)

Gratulálunk mindenkinek!!
További jó felkészülést és sok sikert kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024