- A karate történelme
- A mai modern karate kialakulása


A karate történelme

A karate szülőföldje Okinava, a Rjúkjú szigetcsoport legnagyobb szigete volt. Történelmét földrajzi fekvése nagyban meghatározta, kultúráját kínai és japán hatások alakították.

A karate alapjai a Kínában az VII. században kialakult pusztakezes küzdőtechnikák voltak. A történet szerint egy indiai szerzetes Bodhidarma (japán nevén Daruma) 520. körül ment Kínába, ahol hosszabb vándorlás után jutott el az északi Honan tartományba, a Sung hegységben lévő Shaolin kolostorba (japán nevén Shorin-ji). Tanítása szerint a test és a lélek elválaszthatatlan egymástól. Az általa bevezetett és szorgalmazott meditáció gyakorlásához kidolgozott egy olyan gyakorlatsort, mely alkalmas a test fizikai állapotának fejlesztésére. Ezek még nem küzdőtechnikák voltak. Később lettek azzá, amikor a történelmi események hatására a kolostorokban is rákényszerültek az önvédelemre.

A Japánban kialakult pusztakezes küzdelem kialakulásában több tényező is szerepet játszott. Az okinawa-te (okinavai kéz) ennek köszönhetően sajátos módon fejlődött ki a szigeten. Elterjedését elősegítette a 1349-es királyi rendelet, ami megtiltotta a fegyverviselést a polgári személyeknek. 1609-ben a japán megszállást követően pedig minden okinavai számára megtiltották a fegyverviselést. A japánokkal szembeni ellenálláshoz így köznapi munkaeszközöket kezdtek használni, és így alakult ki a sajátos okinavai fegyverhasználat, ami a pusztakezes küzdelem művészetének a része lett, s a kínából induló kereskedelmi útvonalak révén a helyi őslakók által, a kínai harci művészeteket beépítve a helyi harcművészeti technikákba, önálló fejlődésnek indult.

1890 után Japán fokozatosan bekebelezte a szigetet, és a fejlődés elősegítéséhez a harci művészetek gyakorlását is engedélyezte. karate hit1903-ban a karate-jutsu a hivatalos oktatás részévé vált. A korábbi okinava-te elnevezést, a három népre emlékeztetve, karate-jutsuval váltották fel. A kara kínait, a te kezet (Okinavára utalva), a jutsu pedig japánul művészetet jelentett. A hivatalos elnevezés tehát a "kínai kéz művészete lett". 1932-ben a karaté-t már Japánban is tanították, és az okinavaiak nagy felháborodására a nevét úgy változtatták meg, hogy a kara szót más jellel írták le, ami az azonos ejtés ellenére nem kínait, hanem üreset, pusztát jelentett. A japánok nem akartak kínai emlékeket olyan harci művészetnél, amit a saját kultúrájukba kezdtek beolvasztani.

A karaténak kezdetben három irányzata volt: a Shuri, a Naha és a Tomari.

A Shuri irányzat Okinava Naha városának Shuri nevű városrészéből származik, amelynek első ismert mestere Sakugawa (1733-1815) volt. Sakugawa fiatalkorában ismerkedett meg a harci művészetekkel. Oktatója Takahara és egy kínai kung fu mester, Kusanku volt. Takaharától filozófiát, Kusankutól pedig kínai chuan-fa harcművészetet tanult, és vált valódi mesterré és szakértőjévé több harcművészeti ágnak.

Sakugawának több kitűnő tanítványa is volt, közülük Matsumoto volt a legkiválóbb, akinek később átadta a menkyo-kayden-t, vagyis egy olyan bizonyítványt, amit az a tanítvány kap, aki a legalkalmasabb a művészet továbbadására. Matsumuto tanítványa volt Matsumura Sokon, aki később legendás mesterré vált. Nevéhez több hihetetlen történet is fűződik

Matsumurának is több híres tanítványa volt, de talán a legjelentősebb Yasutsune Itosu lett, aki 1846-ban, 16 évesen került az akkor 54 éves mesterhez. Yasutsune Itosu-t apja már 7 éves korától harcosnak nevelte, és 24 éves korára már számos történet keringett erejéről, technikai képzettségéről.

Yasatsune Itosu tanítványai közül a leghíresebbek: Gichin Funakoshi, aki a Shotokan-t és Kenwa Mabune, aki a Shito-ryu-t hozta létre.

A másik fő irányzat, a Naha kialakulása Higasionna Kanryo (1845-1915) nevéhez fűződik. Higasionna Kanryo Kínában hét éven keresztül tanult harcművészetet Woo Lu-chin mestertől, és amikor hazatért Naha városában nyitott iskolát. Kanryo jó barátságban volt Yasatsune Itosuval, akivel kölcsönösen tisztelték egymást.

Kanryo tanítványai közül a leghíresebb Chojun Miyagi (1887-1953) volt, aki rendszerezte mestere tanításait, és kiegészítette Kínában töltött évei során elsajátított légzésgyakorlatokkal, lelkigyakorlatokkal és más kínai küzdelmi elemekkel. Az új módszert Goju-nak nevezte, melyben a fizikai erőre, edzettségre, és a tudat nyugalmának megőrzésére fektette a hangsúlyt.

A harmadik irányzat a Tomari kevésbé olyan jelentős, mint a Shuri-te és a Naha-te, bár néhány jelentős harcos innen is kikerült. Az irányzatot Kosaku Matsamura hozta létre, aki Sakugawa egyik tanítványától, Chokun Makabé-tól tanulta a karatét. Egyes kutatók viszont több korábbi mestert is ebben az irányzatban tartanak számon pl. Kishin Teruyát, és Karyuu Ukut. A tomari iskolákból indult ki a ma is létező uechi-ryu és a matsubayashi-ryu irányzat.

Forrás: Dr. Ujvári Miklós - A délkelet-ázsiai harci művészetek 119. o.

A mai modern karate kialakulása - Gichin Funakoshi

Okinava szigetén a Kínával való kereskedelem révén nemcsak árucsere történt, hanem a harcművészetben is érezhető a kínai hatás. A helyi küzdőmódokkal összeolvadva önálló fejlődésnek indult az őslakosság körében, aminek a neve Okinawa Te (Okinavai Kéz). 1903-tól az addig egységes művészet különböző irányzatokra bomlott. Így jött létre a Naha-, a Shuri-, és a Tomari-ryu. Ebben a környezetben született Gichin Funakoshi, 1868.-ban Surinban. A kezdetben gyenge, beteges gyermeket szülei elvitték Yasutsune Itotsu, és Azato neves okinava-te mesterekhez. Közben orvosa, Tokashiki doktor által előírt gyógynövény kúrának köszönhetően, egészsége nagymértékben javult. Az edzéseken is rohamos léptekkel fejlődött.

Rendszerező elemző munkával egységes egésszé formálta az okinavai művészeteket amit Karate-Do néven indított világhódító útjára. 1915-ben bemutatót tartott Kyotoban, 1922-ben pedig Tokióban. Ezek hatására karate tanfolyamok indultak a nagyobb városok egyetemein. Megjelent első könyve a "Ryukyu Kempo: karate" címmel. (Ryukyu az a szigetcsoport japán déli részén, aminek tagja Okinawa szigete is) Nem sokkal később már keresett annyit, hogy megnyithatta első iskoláját Meishojukuban, majd Mejiroban. Ezekbe a dojokban számos kiemelkedő képességű karatéka ismerkedett meg a Karate-do tudományával. A Shotokan név a „Shoto” – az írói álneve – szóból származik. A „kan” szó jelentése ház, terem – dojo. Többször körbeutazta Japánt, bemutatókat, és tanfolyamokat tartott. Ezekre az utakra vele tartott fia Yoshitaka is.

1924-ben a karate bemutatkozott a Keio Egyetemen, ahol megalakult az első karate klub, amit továbbiak követtek.Funakoshi koncepciója elsősorban a formagyakorlatok, a katák gyakorlásán alapult. 1927-ben három karatéka, Miki, Bo és Hirayama nem találta elegendőnek pusztán a katák által megismerni a karate művészetét. Megpróbálkoztak a szabad küzdelemmel. Mivel, hogy nem ismerték az emberi test türőképességét, ezért a kendóban használatos védőfelszerelésben gyakoroltak.
Egy alkalommal Jigoro Kano a modern Judo megalapítója meghívta a Kodokanba – a Judo fellegvárába – bemutatót tartani. Közel ezer érdeklődő látta a műsort. Kano mesterre is nagy hatást gyakoroltak a látottak.
1932-ben csatlakozott hozzá az akkor 19 éves Masatoshi Nakayama aki később, a mester halála után szakmai örökösévé vált. Legjobb segítője Takeshi Shimoda volt, aki nagy gyakorlatot szerzett a Nen-ryu Kendo iskolában, és gyakorolta a Ninjutsu művészetét is. Ő sajnos váratlanul, 1934-ben meghalt egy bemutató körút után. Ez a veszteség nagyon érzékenyen érintette az iskolát. '35-ben megjelent a "Karate-do Kyohan" című könyve, mely a katák leírásával foglalkozik.

1936-ban Megnyílt a Shoto-kan, Japán első "karate akadémiája" Zoshibayában.
Egy kiváló karatéka Ohtsuka Hironori és Funakoshi között nézeteltérés támadt aminek következtében Hironori elhagyta az iskolát és megalapította saját stílusát Wado-ryu (Harmónia útja) néven.

A harcművészetek gyakorlása a húszas és negyvenes években ultra-nacionalista jellemvonás volt. A "haladó szellemű, felvilágosult" (nyugatias gondolkodású) japánok pogány művészetnek tartották. Funakoshi leküzdötte az előítéleteket és hivatalosan is elismertette a karatét, mint japán harcművészetet, de erre 1941-ig várni kellet.
'37-ben Nakayama Kínába utazott 10 évre, hogy ott tanulmányozza az ősi kínai harcművészeteket.
1938-ban Japán és Kína hadban álltak. Európában háborús légkör uralkodott.
1945-ben tüdőbetegségben meghalt fia, Yoshitaka. Halála nagyon megrázta az idősödõ mestert.

A vesztes háború utáni állapot nem kedvezett a harcművészeteknek. Az megszálló amerikaiak betiltották a harcművészetek gyakorlását. Ez alatt az idő alatt a mester sem oktathatott. Számtalan több száz éves, kardot, és fegyvert semmisítettek meg. A tilalmat csak 1948-ban oldották fel. '49-ben Nakayamával megszervezték a Japán Karate Szövetséget.
1951-tól megkezdődött a karate versenysporttá válása – Funakoshi mester ellenvetése ellenére.
1957-ben rendezték az első hivatalos karate versenyt.
Ugyanebben az évben a 88 éves mester meghalt. Kita Kamakurában temették el. Az Engaku-ji szentélyben álló emlékművén a sírfelirat tükrözi a mester karatéról vallott felfogását: "Karate ni sente nashi"– a karatéban nincs kezdeményezés. Kortársai úgy jellemezték őt, hogy a Tao Embere.

Forrás: www.karatedojo.hu