edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében."
Az érmek javát elhoztuk a budapesti stílus bajnokságról - 2017
Az érmek javát elhoztuk a budapesti stílus bajnokságról - 2017
Március 11-12-én Budapesten a Wadokai Magyar Bajnokság 2. fordulója és másnap a fehér öves Utánpótlás Bajnokság összességében nagyon szép eredménnyel zárult. A hétvégén cspatunk összesítő eredményeként 33 versenyzőnk 42 érmet hozott haza. A 42 éremből 19 arany és 9 ezüst született, azaz 28 alkalommal döntőztünk, amelyből 19-et meg is nyertünk. Persze a csapat eredmény mögött sok-sok munka és szépen fejlődő egyéni teljesítmények vannak, ami még fontosabb is mint a csillogás.
Beszédes számok
Nézzük a számok oldalárol kicsit csapatunk eredményeit.
32 versenyzőnk 42 érmet szerezett. Ebből 19 arany, 9 ezüst és 14 bronz született.
Ezen számokat nézve többségében döntőbe kerültünk, a döntőket pedig nagyobb arányban meg is nyertük. Ezen kis statisztika is jól mutatja, hogy egyre kerülünk a legjobbak közé. Nem is lehet máshogy, ha szorgalom és a kitartás párosul.

De természetesen ennél fontosabb az egyéni fejlődés, a sok-sok élmény és tapasztalat, amit szereztünk a hétvégén. Valamint a hozzáállás a további célok és tovább haladás. Ezek azok, amik meghatározzák az elkövetkezendő napokat, heteket éveket.

Szépen halad mindennki egytől-egyig. Nem mindig az érem csillogása mutatja ezt.
Az is biztos, hogy sok esetben már kezd kirajzolódni az őszi stílus EB kvalifikáló keret. Biztos, hogy piliscsabai versenyző is tagja lesz a stílus válogatottnak. Sőt, várhatóan újabb stílus Magyar Bajnokokat is ünnepelhetünk 2017-ben. Nagyon szépen halad a csapat. Így tovább a harmadik záró fordulón.

Fehér öveseink is kitetettek magukért. Szépen fejlődnek, de náluk is elősődleges, hogy érezzék jól magukat, szívesen versenyezzenek, gyakoroljanak.

A piliscsabai karatésokat már pilisvörösváriak is kiegészítették. Kulcsár Zolinak és Kovács Gergőnek is kól sikerült az első szereplés.

Eredmények a 2. fordulón:

1. hely - ARANY érem
  • Színes öves MB
    • Berthóty Balázs - kumite U14 -40kg (10p)
    • Konyári Bodza - kumite U14 -50kg (10p)
    • Rónai Kristóf - kumite U12 -40kg
    • Rónai Lili - JUNIOR kata és kumite -53kg (10-10p)
    • Udvari Zsófia - KADET kumite -54kg (10p)
    • Konyári Bertalan - senior kumite (10p)
    • Csapat kata (Konyári Bodza, Barta Kincső, Bonnyai Lilla)
  • Fehér övesek UP
    • Nánai Szücs Gábor - szivacs kumite
    • Tihanyi János - szivacs kumite
    • Tihanyi Lili - kihon
    • Nánai Szűcs Péter - kata és kumite
    • Salgó Nemes Barnabás - kata és kumite
    • Kovács Gergő - szivacs kumite
    • Bicskei Richard - szivacs kumite
    • Farkas Zalán - kata és szivacs kumite

2. hely - EZÜST érem
  • Színes öves MB
    • Egerszegi Levente - U10 kata
    • Barta Bence - U14 kumite -50kg (6p)
    • Konyári Boróka - U12 kata és kumite -35kg
    • Kohlhoffer Katalin - KADET kata (6p)
    • Szentkereszty Kristóf - U14 kumite -40kg (6p)
    • Balan Endre - senior kumite
  • Fehér öves UP
    • Barabás Olga Veronika - szivacs kumite
    • Tihanyi Lili - szivacs kumite
    • Kulcsár Zoltán - szivacs kumite

3. hely - BRONZ érem
  • Színes öves MB
    • Kohlhoffer Katalin - KADET kumite -54kg
    • Rónai Lili - FELNŐTT kata
    • Csapat kata (Rónai Kristóf, Berthóty Balázs, Szentkereszty Kristóf)
  • Fehér Öves UP
    • Barabás Olga Veronika - kihon
    • Kirmer Kata - kata, szivacs kumite
    • Nánai-Szűcs Gábor - kata
    • Tihanyi János - kata
    • Tóth Annabella - kata és szivacs kumite
    • Kovács Gergő - kihon
    • Kulcsár Zoltán - kata
    • Bicskei Richárd - kata
4. hely
  • Színes öves MB
    • Barta Kincső - U14 kumite -50kg (1p)
    • Keresztúri László - U12 kata
    • Széles Gergely - U14 kumite -40kg (1p)
    • Jakó Attila - KADET kumite -52kg (1p)

Gratulálunk mindenkinek!
Sok sikert és a most érmet nem szerzőknek további kitartó munkát kívánunk!

“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024