edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
Minden téveszmének le kell tisztázódnia egy tanuló előtt, mielőtt még önmaga is mester lenne.
(Bruce Lee)
Jó élmények és sikeres, dícséretes vizsgák a téli táborunkban - 2016
Jó élmények és sikeres, dícséretes vizsgák a téli táborunkban - 2016
A már hagyománnyá volt téli táborunk idén december 10-11-én került megrendezésre Szomoron, ahol ez alkalommal már pilisvörösvári karatésaink is részt vettek. A tábori jó élmények mellett sikeresen vizsgáztak karatékáink.
A táborban a karatéban való fejlődés mellett sok-sok élményteli program várta egyesületünk tagjait. A napi két-három edzés mellett sportprogramok - foci és floorball bajnokság - tollas, kosár, kézilabda és egyéb a kreatív gyerekek által kitalált játékok színesítették a karate táborunkat.

Mint kiderült egy rögtönzött kis házi kata versenyt is szerveztek az ifik, ahol az ismert katák mellett kitalált katákkal is indulni lehetett :) De ez még nem minden okleveleket írtak egymásnak és érmet csináltak csillogó papírból. Nem semmi. Döbbenten láttuk mi is, hogy milyen lelkes és kreatív a csapat... :)

A nap végén kis vetítéssel zártuk, Kung Fu Panda 3-at tavasszal megnéztük közösen moziban, de volt aki lemaradt róla, és persze ugyancsak volt, aki szívesen nézte újra, így azt néztük lefekvés előtt.

Vasárnap még egy ismétlő edzés, végül övvizsga következett. 
Akinek bármi okból kimaradt ez a vizsga, kitartást és jó felkészülést kívánunk!
Mindenben azon leszünk, hogy legközelebb oda állhasson és sikert érhessen el.


Sikeres vizsgát tettek:

Fehér öv - 1 csík, 10.kyu:
     Salgó-Nemes Barnabás (D)
     Nánay-Szűcs Péter (D)
     Tóth Annabella
     Kirmer Kata
     Nánay-Szűcs Gábor
     Kulcsár Zoltán (D)
     Marosi Gergő
     Tóth Benedek (D)
     Marosi Levente
     Balogh Leila
     Vaskó Luca
     Vaskó Lili
     Borbély Norbert
     Jakab Áron (D)
     Lehel Botond (D)
     Karácsony Botond
     Gál Zsigmond

Fehér öv - 2 csík, 9.kyu:
     Marosvári Bence
     Bicskei Richárd
     Farkas Zalán
     Fülöp Vilmos
     Tihanyi János
     Kalicza Levente
     Salgó-Nemes Barnabás (D)
     Nánai-Szűcs Péter
     Kulcsár Zoltán
     Tóth Benedek
     Jakab Áron
     Lehel Botond

Citrom öv, 8.kyu:
     Balogh Bernadett
     McMenemy Félix
     Egerszegi Levente (D)
     Gárdi Bonifác
     Ifj. Bujdosó Tamás
     Lang Bátor
     Geiszelhardt Réka
     Iflinger Alexandra
     Szili Ibolya
     Basa Ákos

Narancs öv, 7.kyu:
     Barta Bence
     Kovordányi Kristóf
     Darnay Antal
     Lénárt Áron
     Bujdosó Tamás

 
Nagyon jó hangulatban és sikerekkel fejeztük be az év utolsó karatés programját.
Köszönjük az edzőknek, segédedzőknek a segítséget!
Gratulálunk mindenkinek!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024