edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"Egy győztes egyenként száll szembe a kihívásokkal.
Egy vesztes kitér előlük és nem mer szembeszállni velük."
Erős mezőnyben nevelkedünk, stílus versenyen ez meg is mutatkozott - 2016
Erős mezőnyben nevelkedünk, stílus versenyen ez meg is mutatkozott - 2016
A korábbi nagy versenyeken való részvétel és versenyzőink töretlen szorgalma, céltudatossága 2016. október 8-án, a Wado Magyar Bajnokságon érezhető volt. Minden WKF versenyzőnk döntőt vívott Soroksáron.
(Kora délután, a csapatkép készítésekor ketten már arannyal a nyakukban
fotózkodtak, majd jött a folytatás)

A szépen alakuló forma kezd kirajzolódni a novemberi, Svájcban megrendezésre kerülő stílus EB-hez közeledve. Sok nagy versenyen vettünk részt az elmúlt hetekben, ahol a lejátszott meccsek sok-sok javítandó gyakorlatra mutattak rá. Folyamatosan tudatosítottuk versenyzőinkben, hogy minden meccsnek eredménytől függetlenül fontos szerepe van a további sikeres szerepléshez. Néha természetesen ezt nehéz feldolgozni, egy vereség, tovább nem jutás esetén, de versenyzőink céltudatossága, egyre érettebb gondolkodása segített, hogy még határozottabban, koncentráltabban gyakoroljanak tovább.

Ezen hozzáállásnak meg is lett az eredménye. Minden WKF versenyzőnk - Kohlhoffer Kati, Udvari Zsófi, Konyári Bodza, Jakó Attila, Rónai Kristóf is - döntőt vívott. Egy esetben házi döntőre kerül sor, ami egyben szerencsés, mert minkét versenyzőnk - Kati, Zsófi - döntőig menetelt, másrészről pedig nem, mert csak egy első lesz.

Nemrég csatlakozott versenyzőink is szépen szerepeltek. Szentkereszty Kristóf bronzmeccset nyert, Berthóty Balázs ez alkalommal döntetlent vívott azzal az ellenfelével, akitől tavasszal még kikapott.

Barta Bencének megvolt az első nagyobb versenye. Továbbjutással még nem járt ugyan, de látjuk, hogy merre tovább.

Rónai Lili sérülése miatt ez alkalommal még nem tudott csatlakozni hozzánk, de legközelebb már csapatunkat erősíti.

Gratulálunk eredménytől függetlenül minden versenyzőnknek.

Eredmények

1. hely - ARANY érem
  • Udvari Zsófi - U14 kumite +45kg, Kadet kumite -54 kg
  • Jakó Attila - U14 kata, U14 kumite -40kg
  • Konyári Bodza - U12 kumite -38kg

2. hely - EZÜST érem
  • Kohlhoffer Kati - Kadet kumite -54kg, kadet kata, junior kata
  • Rónai Kristóf - U12 kumite -34kg
3. hely - BRONZ érem
  • Szentkereszty Kristóf - U12 kumite -34kg
  • U14 - Lány Csapat kumite (Udvari Zsófi, Konyári Bodza)
  • Kohlhoffer Kati - Junior kumite -53kg

Így tovább! Sok sikert kívánunk a folytatáshoz!

“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024