edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Budapest Open 2015
Budapest Open 2015
Az őszi szezon kezdése erős versenyekkel indul. Második állomás a budapesti Sportkastélyban megrendezésre kerülő Budapest Open nemzetközi verseny volt szeptember 20-án, ahol 23 ország közel ezer versenyzője vett részt. Érmeken kívül győztes meccsek, sok tapasztalat volt az amivel ez alkalommal haza térhettünk.
Ez alkalommal is kata versenyszámokkal indult a verseny, ahol Rónai Lili indult egyedül. Az első meccset ellenfele, későbbi döntős nyerte, így vigaszágon még egy katát eljárhatott, ami nagyon fontos volt a későbbi Wadokai EB versenyrutinja érdekében. Éremmel nem járt a bemutató, de fontos - nyomás alatti rontás nélküli bemutatással - rutinszerzéssel zárhatta a versenyt.

A kumite versenyszámok következtek. Rónai Kristóf volt a legifjabb a csapatban. Első meccsét a megbeszélt taktikát követően meg is nyerte. A második meccsen már nem tudta hozni a győzelmet, így már csak szurkoltunk ellenfelének, hogy bejusson a döntőbe, hogy vigaszágon küzdhessen a harmadik helyért. Így is történt. A vigaszági első meccset megnyerte, a másodikat - rutinosabb, képzettebb ellenfél lévén - sajnos már nem tudta hozni. Azonban így is 5-7 helyen végzett, ami a közel húsz fős mezőnyben szép eredmény.

Kohlhoffer Kati és Udvari Zsófi egy kategóriában indultak (U14 -50 kg).
Katinak fontos állomás volt stressz tűrés tekintetében. Szépen helyt állt. Higgadtságának köszönhetően meg is nyerte az első meccset. A másodikon már nem tudott túljutni. és sajnos döntőbe sem került ellenfele, így a vigaszágra sem volt lehetőség jutni.

Zsófi szépen hozta az első pontokat, de ellenfele végül fordítani tudott, majd tartotta is az eredményt. Döntőig ellenfele sem jutott, így a vigaszág nála sem kerülhetett szóba.

Lili ez alkalommal is a végsőkig küzdött, hogy nála ismét egy fejjel nagyobb fehérorosz ellenfelét legyőzze, de a bírói zászlók nem akartak számára emelkedni.

Sokat fejlődtek a fiatalok az elmúlt évben, ez alkalommal is fontos tapasztalatokat szereztünk, amire építkezni tudunk tovább.

Már csak kitartásra, és szorgalomra lesz szükség, amiben ugyancsak nincs hiány.
További sok sikert kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024