"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Gondolatébresztő:
„Az edzés célja az, hogy véget vessünk az ernyedtségnek,
erősítsük testünket és fényesítsük lelkünket."
Shindo tavaszi tábor és házi bajnokság - 2015
Shindo tavaszi tábor és házi bajnokság - 2015
A tavaszi versenyszezon záró versenyei előtt ez évben felkészítő táborként rendeztük meg március 28-29-én, Szomoron a tavaszi két napos versenyzői táborunkat és egyben házi bajnokságunkat. Kezdő versenyzőknek fontos induló élmény, a versenyzőknek pedig plusz felkészülési lehetőség volt ezen rendezvényünk.
Az utánpótlásnak első lépések, a rutinosabb versenyzőknek felkészülés volt a Wadokai Magyar Bajnokság 3 fordulójára és a következő stílus és WKF hazai, illetve külföldi versenyekre.

A szombati nap gyakorlással telt. Minden ifjú versenyző a maga szintjének megfelelő csapatban gyakorolhatta a számára fejlődést nyújtó kumite és kata gyakorlatokat.

Vasárnap került sor az egyesületi házi bajnokságra. A kezdők és a haladó versenyzők csapatonként felváltva kerültek sorra így a kisebbek láthatták a jó példát és az irányt. Utolsó versenyszámként egy vegyes (fiú, lány) haladó csapat kumitere került sor. A csapatokban Shindos és Tűzmadaras versenyzők vegyesen voltak. Kiegyenlített és izgalmas zárása volt a napnak.

Zárásként Rónai Heni a lelkes gyerekek, és szülők segítségével egy isteni bográcsebéddel  készült a versenyzőknek, edzőknek és a szülőknek. Köszönjük!!

Jól sikerült tábort zárhattunk ez alkalommal is.
Köszönjük minden szervező és résztvevőnek!

További eredményes felkészülést és versenyzést kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2019