edzések, foglalkozások:
"A különbség a lehetetlen és a lehetséges
között, az egyén akarata."
Hironori Otsuka (1892-1982)
A Wado Ryu karate stílus alapítója
Együtt a HEGYEM mozgalommal:
Köszönjük a támogatást:
MADWORKER KFT
tűzvédelem
Gondolatébresztő:
"Egy győztes tiszteli azokat, akik többet tudnak, mint ő, és megpróbál tanulni tőlük valamit. Egy vesztes ellenkezik azokkal, akik többet tudnak, mint ő, és csak a hibákat veszi figyelembe."
Shindo kumite tábor és házi bajnokság - 2014
Shindo kumite tábor és házi bajnokság - 2014
Egyesületünk két napos, tavaszi táborára idén 2014. május 17-18-án került sor Szomoron. A korábbi táborokhoz képest a tavaszi tábor a kumite verseny technikákról és gyakorlásáról szólt. A második, vasárnapi napon megrendeztük az első Shindo Házi Bajnokságot, ahova más baráti klubbot is meghívtunk.
A tábor programja fárasztó volt. Szombaton három edzés volt. Összesen öt órát edzettünk. A nem mindennapi feladatot a legkisebbek (6 év) is példaértékűen teljesítették. Minden elismerésünk!

A szombati első edzésen az elméleti (szabályok, tudnivalók, versenyszellem) és gyakorlati alapok (kéz, lábtechnikák) áttekintésével kezdtünk, amire 2,5 órát szántunk. Ezt követően ebédeltünk, majd rápihentünk a délutáni edzésekre. A második, 1,5 órás edzés programja a dobások, lábsöprések voltak, majd fél óra pihenés után újabb 1,5 órát szántunk arra, hogy a nap során gyakoroltakat kombináció kombinációk formájába gyúrtuk össze és gyakoroltuk azokat taktikusan felépített támadó és védő szempontok szerint.
Az edzéseket követően vacsoráztunk, majd szabad játék következett. A hangulat nagyon jó volt, mint minden alkalommal.

Az ott alvókkal szombat esténként videót szoktunk nézni. Ez alkalommal a Piliscsabáról induló, ma pedig a magyar válogatott kerettagjának, Szegedi Dömének a 2014-es Párizsi Open karate verseny döntőjét néztük meg, ahol Döme hazánkból először felnőtt kumite aranyat szerzett.

Vasárnap került sor a versenyre.
Első rendezésként kicsit döcögősebben indult, de hamar belerázódott mindenki.
Egyesületünkön kívül meghívtuk a házi bajnokságra a Tűzmadár SE-t és a Wado Fight-ot is. Ez úton is köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat. Reméljük, hogy karatékáink a jövőben is együtt versenghetnek a barátság nevében.

A verseny alatt, Rónai Heninek köszönhetően már főtt a paprikás krumpli, ami az ebéd volt. Neked is köszönjük a segítséget!

A tábort végül élményekkel és sokan csillogós érmekkel zárták.
Jól sikerült táboron vagyunk túl.
Következő már a balatongyöröki nyári tábor lesz, amit mindannyian nagyon várunk.

Köszönjük minden szervezőnek a segítséget!
Aki idén kihagyta, következő alkalommal szeretettel várjuk.

További jó pihenést kívánunk!
“Az út, hogy gyakoroljuk a küzdőművészetet, nem a harcon keresztül vezet.
Magunkban kell keresnünk a békét és a harmóniát. Keressük azt! ”
Hironori Otsuka (1892-1982) - A Wado Ryu karate stílus alapítója
Shindo Sportegyesület - 2013-2024